Egyetlen napig élvezhetjük a tavaszt – zord fordulat érkezik

2025. május 27. 08:23

Viharos lesz a folytatás.

2025. május 27. 08:23
null

Többnyire napos lesz a kedd. A HungaroMet előrejelzése szerint alapvetően derült időre számíthatunk, de több gomolyfelhő képződhet egy keleti összeáramlás mentén, ahol nem kizárt, hogy záporok is kialakulhatnak, de egy-egy helyen nyugaton is lehet zápor. 

Az északi, északnyugati szél élénk, egy-egy helyen erős lesz. Délután 20 és 25 fok között alakul a hőmérséklet. Késő este 11, 17 fok valószínű. 

Kedd délelőtti időjárás (Forrás: HungaroMet)

Szerda reggelre a legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, kiderül az ég, de keleten maradhatnak felhősebb körzetek. A csapadékgócok késő estére lecsengenek. Az északias szél helyenként élénk marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 14 fok között alakul.

Szerdán napos idő várható gomolyfelhőkkel, majd délutántól a Dunántúlon megnövekszik a felhőzet. Késő délutántól a Dunántúlon, késő estétől már máshol is előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél többfelé megélénkül. Délután 20, 25 fok valószínű.

Csütörtökön a Dunától keletre megnövekszik, majd napközben egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet. A Dunántúlon már éjszaka egyre kevesebb lesz a felhő, ott a nappali órákban gomolyfelhős, napos idő várható. Késő délelőttig a Dunától keletre több helyen valószínű eső, arrafelé a gomolyfelhő-képződésből az esti órákig kialakulhat zápor, zivatar. 

Viharos folytatás

Az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik, viharos széllökések is előfordulnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

Pénteken azonban újabb front érkezik, a csapadék mellé erős széllökésekre is számítanunk kell majd.

Szombaton napos, gomolyfelhős idő valószínű, néhol zápor is előfordulhat. A nappali felmelegedés 20-23 fok közé erősödik.

Nyitókép: illusztráció /Pixabay

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kaldvi
2025. május 27. 11:07
Zárt felhőréteg, szél(egész tavasszal erős szél volt, időnként leállhatna), szemerkélő eső. Napsütés egy szál se.
Kanmacska
2025. május 27. 09:48
Szél, szél, szél!
luxusbatar
2025. május 27. 09:19
Ha poloska betiltja az ilyen és ehhez hasonló címadásokat, én rá szavazok!! "Zord fordulat" A k.rva anyád, az.
21 gramm
2025. május 27. 08:57
Megint megtévesztő a címadás. Úgy látszik ez már kötelező elvárás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!